“JC-nek - RIP”
Update: hajolemlekszem, korulbelul egy jo feleve nem irtam egy fejezetet sem. Azota sokminden tortent, az pedig olyan tavaly Oktober vegen, a Dorianbol valo kirugasommal kezdodott.
Ekkor mar nem szabadsagoltam magam, hanem mentem Maria-hoz (ugynok) rogvest, mert a sors ugy hozta, hogy otthoni dolgokra eppen akkor kuldtem haza az osszes penzemet, ezert November vegere kereken egy huszas maradt a bankszamlamon.
Ezt a szamlakivonatot szerintem beis fogom keretezni – az itteni melypontok egyik legmelyebbike volt. Emlekszem, elmentem a boltba vietnami tesztalevest venni – 1 dollar nyolc cent – amikor talalkoztam Billy baratommal aki megsajnalt, es adott egy otvenest. Azzal meg huztam egy hetig, viszont veszesen kozeledett az alberlet fizetesenek idopontja, es eloszor – de remelem utoljara -, megkertem a foberlomet, hogy adjon meg egykis idot az en reszem kifizetesehez. Rendes nagyon, mondta, ne aggodjak, majd fizetek, ha lesz penzem.
Az egyik dolog amitol isszonyatosan kenyelmetlenul tudom erezni magam az az, ha tartozok valakinek. Kolcsonkerni nemszoktam, vagyha igen, akkormar tenyleg nagyon kell. Nagymamam mindig aztmondta: hamost nemjosszki a honapban egy otszazasbol es kettot kolcsonkersz hozza, akkor hogyan fogsz kijonni a kovetkezoben 300-bol?
Igaza van.
Szoval nagyon a munkakeresesen voltam, csakhogy tavaly evvegen elkezdodott a recesszio, ami szinte elsokent az etterem-biznict lassitotta be.
A honap elso feleben delutani-esti munkat kerestem, mert soha nem hittem volna, hogy valamikoris attudok allni a hajnal negyoras lefekvesrol a hajnal negyoras kelesre.
A sors nyilvan mast hozott.
November vegen egy reggel Maria hivott, hogy van munka, menjek. Reggel hattol delutan haromig, meg delelott 11-tol este kilencig, meg a munkarend egyebkent is gazos, - es ja, csak egy honapra keresnek valakit, mert az egyik pincer szabadsagra megy.
Mindegy. Nekem TELJESEN MINDEGY volt akkorra – ha eppen hajnali kettotol delutan otig kellett volna dolgozni, aztis elfogadtam volna.
Tehat mentem. Ez egy keddi nap volt, a hivas utan egy
Esakkor …
TRAMWAY DINER – MIDTOWN – vagy
A Diner a 60.-ik utca es 2.-ik Avenue sarkan van, ott, ahol a Tram manhattani vegallomsa talalhato. A Euro Diner volt az egyetlen “varosi” munkam, annyira nagyon mar nem paraztam, de kicsit megis – azert most igazan pacban voltam.
Az ettermi allasinterju kabe ket kerdesbeol all: hany ev tapasztalatod van, hol dolgoztal eddig, eshogy mikor tudsz kezdeni. Ez harom, de ez a hosszu interjuk egyike.
Itt igazabol a kiallas szamit, a mosoly az nagyon fontos. De ki tud orulni, amikor elete egyik legszarabb helyzeteben van? A mumosolyt kell ilyenkor bevetni, de en nem szinleltem, mert orultem, hogy egyaltalan “idaig” eljutottam.
A manager-t, Hillario-t kellett keresnem, aki eppen Victor-al, az egyik pincerrel tamasztottam a pult egyik felet.
Bemutatkoztam, mondtam, hogy az ugynoksegtol jottem.
Lattam a szemein, ahogy felmer. Tapasztalattal mert fel, mert oreg motoros mar a szakmaban. Enis ot.
Aztan mogem nezett, es egy idos holgynek szolt, aki a vendegekkel csevereszett, hogy “Ana! Ana! She is the girl from the agency!” Majd megjegyezte nekem, hogy a holgy a tulaj, vele is beszeljek.
Ana olyan hetven korul van – ezt meg nem tudtam kideriteni, de probalom -, es a szarmazasat teklintve Nemet. NEM GOROG!!!! Ezt nyilvan nem tudtam akkor, viszont meglepett, hogy a tulaj tokeletesen beszeli az angolt, es ugynezki, mint ahogy en neznek ki az o koraban.
Persze megkerdezte amit megkellett, majd mondta, hogyakkor hetfon kezdek.
Nincs trening es egyeb faszsagok, ma kedd van, jovohet hetfon reggel hatra josz feher ingben, fekete mellenyben es nadragban, kapsz egy csekkonyvet, aszt’ dolgozol.
Igazibbnal igazibb mosollyal mentem haza, tudvan: jovoheten megint beindul a pezgyartas.
Az a het azzal telt el, hogy treningeltem magam a koranfekveshez. Nem egyszeru, nem is ertem el nagy sikereket. Amugymeg ilyenkor mindig aztortenik, hogy egesz heten pihenes, aztan meg az utolso ejszaka nem megy az alvas az izgatottsag miatt, es ugy erunk munkaba, hogymar keszek is vagyunk hazamenni. Aludni.
Azon a heten megengedtem magamnak – a maradek huszasombol – egy szendvicset is a Brooklyn Bagel & Co-bol, ami egy kurvajo hely, imadatosak a bagel-eik. Mindegy.
Vasarnap delutan negykor hivott Hillario, hogy: “Mama! You comin’ tomorrow?” “Of course! I’ll be there at
Eljott a hetfo reggel. Elozo ejszaka kabe tizenegykor aludtam el, de mar haromkor ertelemszeruen felvoltam, mert pisilnem kellett. Onnantol mar nem ment a visszaalvas – ezt utalom -, tehat hajnal otkor mar vigyazallasban vartam a metrot. Otharmincra megerkeztem, az ejszakas pincer nagy oromere – ja, merthogy az uzlet 24 oraban operal.
Juan – igy hivjak -, bemutatkozott, kedvesnek tunt, nagyon kedvesnek. Az ilyenektol nem art tartani. Mondta, hogy facsarjam le a narancslevet, meg tegyem ki a tejet az asztalokra, majd jon Hillario (a manager) nemsokara. Ezzel
MIVAN???
OTTHAGYOTT EGYEDUL A TELE PENZTARGEPPEL, EGESZEN REGGEL HETIG!!!!!
Nem mintha feltem volna egyedul, de azert felmerult bennem a kerdes: hogy bizhatnak meg egy idegenben ennyire?
Ez a kerdes azota is koltoi, mar nem is gondolkozok rajta igazan. De megbiztak, es ez jopont volt.
Reggel hetre jott Hillario, megmutatta mi-hol van – mar amit addigra nem fedeztem meg fel -, aztan elmondta, hogy az uzlet kicsit belassult, ne lepodjek meg. Igazabol ez engem nem erdekelt, mertha aznap megkeresek egy szazast, azmeg mindig tobb, mint 20.
Csekkonyvvel a kezemben nekilattam a munkanak …
